• Magunkról
  • SZJA 1 % felajánlás
  • Szervezeti felépítés
  • Adattár
  • Jogszabályok
  • Oktatás
  • Biztosítás
  • Újság
  • Hírek
  • Egyház
  • Neves személyek
    • Somogy
    • Tolna
    • Baranya
  • Katonatemetők
  • Emlékhelyek
  • Emlékezet
  • Kapcsolat
  • Képes összeállítás
  • Archívum
  • Hasznos linkek

Dr. Breznay Béla

teológus, egyetemi tanár
Balatonlelle
IV. 13. 4.

breznay_b

1843-ban született Budapesten. Tanulmányai befejezése után a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem erkölcstan tanára, majd rektora volt. Szabadidejét gyakran töltötte Balatonlellén. A községhez fűződő rajongása és szeretete jeléül 1906-ban a Honvéd utcában megépítette az első fürdőtelepi kápolnát. Nyugdíjbavonulása után Balatonlellén a Vörös villában telepedett le. 1928-ban, 85 éves korában hunyt el, a Balatonlellei temetőben helyezték örök nyugalomba. Az általa épített kápolnában Molnár C. Pál kiemelkedő művészi értékű képei találhatók - „Szép nyaralás” és „Szent Rita” címmel, valamint a művész munkája a kápolna körül található kovácsoltvas keret is.

 

Dél-dunántúli Temetkezési Egyesület

©2011