Kosztolányi Dezső

"Én úgy szerettem volna élni, minden halandóval beszélni.

Mindenkinek nevét kérdezni, mindenkinek szívét érezni.

A járdán osztani virágot, tegezni az egész világot.

Megsimogatni, ami állat, érinteni minden fűszálat.

Imádni végtelen sereggel a napot, ha fellángol a reggel,

és énekszóval összejönni, s testvéri csókkal hazatérni,

Én úgy szerettem volna élni."

Az elmúlás a halál természeti törvény, életjelenség. Ép úgy része életünknek, mint a születés. Életünk olyan út, amely a halálhoz vezet. Az emberi élet szokásainak utolsó kegyelet teljes alkalma a temetés. Az ősök tisztelete nem más, mint a saját múltunk emlékének ápolása. Ahogyan halottainkat tiszteljük, úgy viselkedünk az élőkkel is.

A temetés az emberi méltóság gesztusa, olyan érték, amely kultúránként változhat, de tartalmát, jelentését tekintve egyetemes. A temetés a család a hozzátartozók végső búcsúja, amely egyszeri és megismételhetetlen. A temetési szokásoknak, a temetkezési szertartásoknak olyannak kell lennie, hogy az méltó legyen az elhunyt emlékéhez, hogy csökkentse az élőknek a fájdalmát.

A temetkezési szolgáltató eszköz annak érdekében, hogy elhunyt szeretteink végső nyugalomba helyezése az élőknek a legkisebb fájdalmat okozza.

Minden társadalom alapvető feladata, hogy az elhunytak részére méltó temetkezési helyről gondoskodjon. Ahogy egyre több hozzátartozónk kerül ki a temetőbe, úgy kerül hozzánk egyre közelebb a temető. A temető nemcsak a sírok összessége, hanem közösségi hely is. Kapcsolat élők és holtak között. A temető - a holtak birodalma - addig él, amíg az utódokban, a leszármazottakban él a kegyelet érzése. A szaporodó sírok, a temetők a település történetének egy-egy fejezetét alkotják. Az élők kötelessége, hogy ezek a fejezetek emberhez méltó tartalommal legyenek kitöltve.

A temető az a hely, ahová a túlélők a hozzátartozók a halottaikat elhelyezik. A temető az emberiség lelkiismeretének fokmérője, kultúrájának, civilizációjának kifejezője.

A temető nemcsak a sírok összessége, hanem közösségi hely is. Kapcsolat élők és holtak között. A temető addig él, amíg az utódokban, a leszármazottakban él a kegyelet érzése. A szaporodó sírok, a temetők a település történetének egy-egy fejezetét alkotják. Az élők kötelessége, hogy ezek a fejezetek emberhez méltó tartalommal legyenek kitöltve. A temető nemcsak kövek és fejfák összessége, hanem a múltunk kézzel fogható bizonyítéka is.

A temető sajátos visszatükröződése életünknek A temető a végtiszteletre méltóbb emberi érzéseket szolgálja, az őszinte kegyelet és érdek nélküli szeretet kifejező helye. A temető az a hely, ahol elfogadjuk szeretteink halandóságának tudatát, ahol belenyugszunk a megváltoztathatatlanba. A temetőben minden a halottakért történik, de minden cselekedetünk az élőknek szól.

A temető magán viseli az adott kor szokásait, gyászunk, fájdalmunk kifejezésének látványos eszközeit. A temető szorosan kapcsolódik a lakóhelyhez, ugyanakkor attól élesen el is válik.

A halottak birodalma ma is misztikus hely, ahová gyakran félve, idegenkedve megyünk.

A temető ugyanakkor közösségi hely is, kapcsolat élők és holtak között. A temető addig létezik, ameddig az utódokban, a leszármazottakban él a kegyelet. Ha foghíjassá válnak a temetők, ha gondozás hiányában kidőlnek a sírkövek a süppedő sírhalmok mulasztásukra, emlékeztetik az élőket.

A szépen gondozott sírok, a temetők nemcsak a helyi közösség múltját tükrözik, hanem azoknak a szervezeteknek, embereknek a történelmét, tevékenységét is, akik részesei a temetkezési szolgáltatásnak. A temető tehát munkahely is. Azoknak az embereknek a munkahelye, akik vállalták, hogy az elhunytak részére biztosítják a tisztességes temetés, a hozzátartozóknak, pedig a kegyeletteljes búcsú, a megemlékezés lehetőségét.

A halottakról való méltó megemlékezés az élőknek szól, nekünk fontos. A gyász érzéseink kifejezője. Ugyanakkor a gyász, a fájdalmunk látványos kifejezése napjainkban nem illő dolog.

Az érzéseit látványosan kifejező ember terhes a hozzátartozók, a gyászolók számára.

A keresztek, a sírkövek a halál jelei. Állandó mementóul szolgálnak az élőknek, az utódoknak, a rokonoknak, az ismerősöknek az élet mulandóságára.